Regulament – Szabajzat

PINGPONG HATÁROK NÉLKÜL

VERSENYSZABÁLYZAT 2023

  1. A verseny célja:

A résztvevő játékosok helyezésének eldöntése nemes versengés keretében.  Sportbaráti kapcsolatok építése és ápolása.

  1. A versenysorozat lebonyolítása:

A versenyek a versenynaptárnak megfelelően a főszervezővel egyeztetve, különböző helyszíneken kerülnek megrendezésre, minden év jan. 01 –dec. 31. között.

A versenyek DC. rendszerben kerülnek lebonyolításra, egy csapatot 2 fő versenyző alkot. A csapatok DC. rendszerben mérkőznek meg egymással, így az a csapat nyer, amelyik a 3 győzelmet eléri. A mérkőzések minden esetben egyéni mérkőzéssel kezdődnek, ezután következnek a páros mérkőzések, majd szükség esetén ismét egyéni mérkőzések következnek a 3 győzelem eléréséig.   

  1. A versenysorozat fő szervezője:

Váradi Krajcsi Tibor a Nagyváradi Tibclau egyesület vezetője.

  1. Versenyszámok:
  • Utánpótlás korosztály:

0 – 10 és 11 – 14 évesek

  • Felnőtt versenyzők:

A és B osztály.   

  • Versenyszámok lebonyolítása:
  • Utánpótlás korosztály:

Két kategóriában: 0 – 10 és 11 – 14 évesek.

  • Felnőtt versenyzők:

„A” és „B” kategóriában, csoportok majd egyenes kieséses (főtábla) rendszerben.

A versenyszámok megrendezéséhez kategóriánként legalább öt nevezés szükséges. Amennyiben egy kategóriába nem érkezik öt nevezés, akkor  a verseny szervezője törli a kategóriát és erről értesíti a nevezőket.  Felnőtt versenyszámokban a csoportok számát úgy kell meghatározni, hogy az 4 – el osztható legyen. Egy csoportba maximum 5 csapatot lehet besorsolni és csoportonként legalább egy asztalt kell biztosítani a lebonyolításhoz. Ennek figyelembevételével kell az indulók maximális számát meghatározni. (8 asztal esetén maximum 40 csapat) Az induló csapatok maximális számát valamint a kategóriákat, a szervező határozza meg a verseny helyszínének adottságai alapján (hány asztalt tud felállítani) és ezt bele is foglalja kiírásába.

A csoportok sorsolásakor az erősorrendet (a nevezett csapatok által megszerzett pontokat) figyelembe kell venni. A sorsolási – lebonyolítási sémát a szabályzat melléklete tartalmazza. A pontokkal még nem rendelkező csapatokat (azok a csapatok, akik nem szereztek pontot vagy először neveztek a versenyre) a csoportok utolsó helyeire kell besorsolni.  A csoportokból az első 4 csapat jut a főtáblára. A csoportmérkőzések 2 szett, a főtáblás mérkőzések 3 szett győzelemig tartanak.

Az utánpótlás korosztály minden mérkőzése 2 szett győzelemig tart.

Az utánpótlás korosztály versenyét, – amennyiben megrendezésre kerül – minden szervező DC rendszerbe bonyolítja le. A lebonyolítás menetéről a verseny megkezdése előtt tájékoztatja a csapatokat.

  • Nevezés:

A verseny napját megelőző nap 24:00 óra. a verseny szervezőjénél. A nevezések megtekinthetők a https://www.tibclau.ro/ oldalon. Amennyiben a nevezők száma eléri a maximálisan meghatározott indulók számát, akkor a további nevezők várólistára kerülnek. A várólistáról akkor lehet bekerülni az indulók közé, ha valamelyik csapat – aki már benne volt az indulók között- visszavonja nevezését. 

Helyszíni nevezés nincs!

  • Pontozás:

Minden versenyszámban.

•          1 hely :              32 pont

•          2 hely :              24 pont

•          3 hely :             16 pont

•          5  –  8  :               8   pont

•          9 – 16  :               4 pont

•          17 -<  :                2 pont

  • Kategóriák:
  • „A” kategória: nincs korlátozás.
  • „B” kategória: amatőr játékosokból álló csapatok.

Amatőr játékosok azok a játékosok, akik a magyarországi versenyrendszerben legfeljebb megye I. osztályban, vagy annál alacsonyabb besorolású bajnokságokban szerepelnek valamint minden csapatbajnoki rendszerben nem szereplő játékos, akinek nincs ranglista pontja. Minden nevezett versenyzőt ennek az elvnek az alapján kell besorolni.                    A besorolásról vitás esetben a verseny rendezője hoz döntést. Amennyiben egy versenyzőről nincs a verseny rendezőjének megfelelő információja, akkor azt a versenyzőt „A” kategóriába köteles besorolni.     

Januártól – decemberig az elért helyezések alapján mindenki pontokat kap és az év végén a megszerzett pontok összesitésre kerülnek.

A pontok alapján vezetett kimutatás megtekinthető – ellenőrizhető a 

https://www.tibclau.ro/ oldalon.

  1. Díjazás:

Minden versenyszámban.

  • első helyezett csapat: kupa, érem, oklevél
  • második helyezett csapat: érem, oklevél
  • harmadik helyezett csapatok: érem, oklevél

     Minden versenyen és minden osztályban két harmadik hely kerül kihirdetésre,                

     azonos pontozással és díjazással. Az erősorrend megállapításánál az a csapat a

harmadik helyezett, aki az első helyezett csapattól kapott ki. 

  • A verseny szervezők kötelességei:
  • A versenynaptárban feltüntetett hivatalos verseny időpontja előtt legalább 3 héttel egyeztetni a főszervezővel.
  • Elkészíteni versenyének kiírását.
  • A kiírásnak tartalmaznia kell:
  • a verseny helyszínét és idejét
  • a verseny szervezőjének nevét
  • a verseny bírájának nevét (amennyiben nem azonos a szervezővel)
  • a versenyen induló csapatok maximális számát, (felnőtt kategóriák és utánpótlás külön-külön)
  • a versenyen használt asztalok számát és típusát
  • a versenyen használt labda típusát
  • Biztosítani kell a lehetőségük szerint a lehető legtöbb és legjobb minőségű asztalokat, ill. JOOLA FLASH labdákat. A versenyeken kültéri asztalok nem használhatók.
  • A verseny lebonyolításához a P.P.H.N. hivatalos mérkőzéslapjait kell használni, és biztosítani a megfelelő számú író eszközzel együtt.
  • Gondoskodik a mérkőzéslapok helyes, pontos, olvasható kitöltéséről és beküldéséről. Beküldési határidő maximum a verseny után 72 óra. A mérkőzéslapnak pontosan kell tartalmazni a versenyző nevét, egyesületét és hogy melyik városból érkezett.
  • Biztosítani kell a nevezett csapatok részére fejenként egy üveg ásványvizet, ill. egy étkezést. Az étkezés lehet egy vagy két fogásos, lehetőségtől függően.
  • A versenyeket minden esetben pontosan 10:00 órakor el kell kezdeni az esetleges későn érkező versenyzők, a főtáblás mérkőzések kezdetéig csatlakozhatnak a megkezdett versenyhez.
  • Felel a saját versenyének sport és szabályszerű lebonyolításáért.

A szervező – versenybíró a verseny ideje alatt figyelemmel kíséri a résztvevőket és amennyiben szabálytalanságot, sportszerűtlenséget, vagy a versenyhez nem illendő megatartást tapasztal, akkor szükség szerint intézkedik. Vitás esetekben, ki kell kérni a főszervező véleményét, az ő állásfoglalása az irányadó.

  • Egyebek:

A verseny nevezési díjának mértéket a verseny szervezője jogosult

meghatározni.

A csapatok csak saját klubcsapatait, illetve saját országai színeiben indulhatnak.

A csapatok azt az országot- csapatot képviselhetik, amelyiknek állampolgárai – tagjai.

A kettős állampolgársággal rendelkező játékos szintén dönthet arról nevezése alkalmával, hogy melyik ország színeiben indul.

Vegyes csapat esetén, a csapat dönti el nevezése alkalmával, hogy melyik országot – csapatot képviselik.

Az itt nem szabályozott kérdésekben a nemzetközi asztalitenisz (ITTF) szabályait kell alkalmazni. 

A verseny szervezői a versenyeik után kötelesek 2000Ft.-ot megfizetni a versenyrendszer fűszerezőjének, az így összegyűlt összeg az évadzáró rendezvényen kerül felhasználásra.

Az öltözőkben hagyott értéktárgyakért, ruhaneműért a szervezők nem vállalnak felelősséget. A versenyeken mindenki saját felelősségére vesz részt.

Nagyvárad

2022. december 17. 

PINGPONG HATÁROK NÉLKÜL

VERSENYSZABÁLYZAT 2019

  1. A verseny célja:

A résztvevő játékosok helyezésének eldöntése nemes versengés keretében.  Sportbaráti kapcsolatok építése és ápolása.

  1. A versenysorozat lebonyolítása:

A versenyek a versenynaptárnak megfelelően a főszervezővel egyeztetve, különböző helyszíneken kerülnek megrendezésre.

A versenyek DC. rendszerben kerülnek lebonyolításra, egy csapatot 2 fő versenyző alkot. A csapatok DC. rendszerben mérkőznek meg egymással, így az a csapat nyer, amelyik a 3 győzelmet eléri. A mérkőzések minden esetben egyéni mérkőzéssel kezdődnek, ezután következnek a páros mérkőzések, majd szükség esetén ismét egyéni mérkőzések következnek a 3 győzelem eléréséig.   

  1. A versenysorozat fő szervezője:

Váradi Krajcsi Tibor a Nagyváradi Tibclau egyesület vezetője.

  1. Versenyszámok:
  • Utánpótlás korosztály:

0 – 10 és 11 – 14 évesek

  • Felnőtt versenyzők:

A és B osztály.   

  • Versenyszámok lebonyolítása:
  • Utánpótlás korosztály:

Két osztályban 0 – 10 és 11 – 14 évesek.

  • Felnőtt versenyzők:

„A” és „B” kategóriában, csoportok majd egyenes kieséses (főtábla) rendszerben.

Felnőtt versenyszámokban a csoportok számát úgy kell meghatározni, hogy az 4 – el osztható legyen. Egy csoportba maximum 5 csapatot lehet besorsolni és csoportonként legalább egy asztalt kell biztosítani a lebonyolításhoz. Ennek figyelembevételével kell az indulók maximális számát

meghatározni. (6 asztal esetén maximum 30 csapat) Az indulók maximális számát a szervező határozza meg a verseny helyszínének adottságai alapján (hány asztalt tud felállítani) és ezt bele is foglalja kiírásába.

A csoportok sorsolásakor az erősorrendet (megszerzett pontokat) figyelembe kell venni. A csoportokból az első 4 csapat jut a főtáblára. A csoport mérkőzések 2 szett, a főtáblás mérkőzések 3 szett győzelemig tartanak.

Az utánpótlás korosztály minden mérkőzése 2 szett győzelemig tart.

Az utánpótlás korosztály versenyét, – amennyiben megrendezésre kerül – minden szervező egyéni belátása szerint bonyolítja le. A lebonyolítás menetéről a verseny megkezdése előtt tájékoztatja a csapatokat.

  • Nevezés:

A verseny napját megelőző nap 24:00 óra. a verseny szervezőjénél. A nevezések megtekinthetők a https://www.tibclau.ro/ oldalon. Amennyiben a nevezők száma eléri a maximálisan meghatározott indulók számát, akkor a további nevezők várólistára kerülnek. A várólistáról akkor lehet bekerülni az indulók közé, ha valamelyik csapat – aki már benne volt az indulók között- visszavonja nevezését. 

Helyszíni nevezés nincs!

  • Pontozás:

Minden versenyszámban.

•          1 hely :              32 pont

•          2 hely :              24 pont

•          3 hely :             16 pont

•          5  –  8  :               8   pont

•          9 – 16  :               4 pont

•          17 -<  :                2 pont

  • Kategóriák:

A felnőtt csapatok „A” ill. „B” kategóriába való indulás joga a megszerzett pontok alapján kerülnek megállapításra.

A megszerzett pontokat, osztjuk azon versenyek számával melyeken a csapat részt vett.

Az eredmények két tizedes jegy pontossággal kerülnek kiszámításra.

„A” kategória 19 pont és felette

„B” kategória 19 pont alatt

Az a csapat, amelyik a fent részletezett számítás alapján a 19 pontot eléri, már csak az „A” kategóriában indulhat.

Amennyiben egy csapat pontja 19 alá csökken, ismét indulhat „B” kategóriában.

A megszerzett pontok nem évülnek el.

A „B” kategóriás, vagy újonnan induló csapatok, igény esetén nevezhet az „A” kategóriába.

A pontok alapján vezetett kimutatás megtekinthető – ellenőrizhető a 

https://www.tibclau.ro/ oldalon.

  1. Díjazás:

Minden versenyszámban.

  • első helyezett csapat: kupa, érem, oklevél
  • második helyezett csapat: érem, oklevél
  • harmadik helyezett csapatok: érem, oklevél

     Minden versenyen és minden osztályban két harmadik hely kerül kihirdetésre,                

     azonos pontozással és díjazással. 

  • A verseny szervezők kötelességei:
  • A versenynaptárban feltüntetett hivatalos verseny időpontja előtt legalább 3 héttel egyeztetni a főszervezővel.
  • Elkészíteni versenyének kiírását.
  • A kiírásnak tartalmaznia kell:
  • a verseny helyszínét és idejét
  • a verseny szervezőjének nevét
  • a verseny bírájának nevét (amennyiben nem azonos a szervezővel)
  • a versenyen induló csapatok maximális számát, felnőtt és utánpótlás korosztály külön-külön
  • a versenyen használt asztalok számát és típusát
  • a versenyen használt labda típusát
  • Biztosítani kell a lehetőségük szerint a lehető legtöbb és legjobb minőségű asztalokat, ill. 3 *** labdákat. A versenyeken kültéri asztalok nem használhatók.
  • A verseny lebonyolításához a P.P.H.N. hivatalos mérkőzéslapjait kell használni, és biztosítani a megfelelő számú író eszközzel együtt.
  • Gondoskodik a mérkőzéslapok helyes, pontos, olvasható kitöltéséről és beküldéséről. Beküldési határidő maximum a verseny után 72 óra. A mérkőzéslapnak pontosan kell tartalmazni a versenyző nevét, egyesületét és hogy melyik városból érkezett.
  • Biztosítani kell a nevezett csapatok részére fejenként egy üveg ásványvizet, ill. egy étkezést. Az étkezés lehet egy vagy két fogásos, lehetőségtől függően.
  • A versenyeket minden esetben pontosan 10:00 órakor el kell kezdeni az esetleges későn érkező versenyzők, a főtáblás mérkőzések kezdetéig csatlakozhatnak a megkezdett versenyhez.
  • Felel a saját versenyének sport és szabályszerű lebonyolításáért.

A szervező – versenybíró a verseny ideje alatt figyelemmel kíséri a résztvevőket és amennyiben szabálytalanságot, sportszerűtlenséget, vagy a versenyhez nem illendő megatartást tapasztal, akkor szükség szerint intézkedik. Vitás esetekben, ki kell kérni a főszervező véleményét, az ő állásfoglalása az irányadó.

  • Egyebek:

A verseny nevezési díjának mértéket a verseny szervezője jogosult

meghatározni.

Az itt nem szabályozott kérdésekben a nemzetközi asztalitenisz szabályait kell alkalmazni. 

Az öltözőkben hagyott értéktárgyakért, ruhaneműért a szervezők nem vállalnak felelősséget. A versenyeken mindenki saját felelősségére vesz részt.

2019. november 26.